Ügyelj a környékre és a szomszédságra is, különösen, ha alattad és feletted is lakni fognak. A szomszédság ill. a közeli utak forgalmának zajszintje akkor válhat fontossá, ha érzékeny vagy a hangokra pl. alvás közben, a környék biztonsága pedig akkor, ha tudod, hogy későn fogsz hazajárni.
Ja, és azt is érdemes előre megbeszélni, milyen mértékben engedi a tulaj, hogy szögeket és csavarokat helyezz a falba. Ha hárklis erre, akkor kénytelen leszel ottléted alatt a holmijaidat kizárólag állópolcokon tárolni és a csupasz falakat bámulni.
Írjatok mindenféleképpen szerződést. Előtte tudakold meg az összes költséget, meg hogy pl. van-e bekötve kábeltv, net, ha ezekre igényed van. Amikor kiadtam a lakásom, én annyit kötöttem ki, hogy ha legalább 1 évig lakik ott a bérlő, köteles újból kifesteni a falakat (teljesen felújítva adtam ki, mert akkor már el akartam adni, amit természetesen tudott az albérlő is). Amúgy 1x laktam 1 olyan albiban, ahová a tulaj szint naponta feljárt a tudtunkon kívül (apró jelekből egyből észrevettük), amint lelaktuk az előre kifizetett 2 hónapot, egyből elpucoltunk...
Ha albérletet veszel ki, a beköltözés napján írjátok fel közösen az órák állását. Írjátok alá, hogy milyen óraállással vetted át a lakást. Tudd meg, hogy van-e valamilyen rezsielmaradás, vagy nincs? Utólag nagy perpatvar szokott ilyesmikből keletkezni. Nem árt előre tudnod, hogy háziállat jöhet -e? Borzalmas egy hülye tulaj miatt örökre búcsút venned kis barátodtól, ha nincs más megoldás. Mindent kérdezz meg, mielőtt kiveszed! Pl-ul dohányozhatsz-e? Van-e a házban pl-ul hangszeres? Nehéz úgy élni, hogy az alattad lévő lakásban hegedűlni tanul a gyerek. Persze TE sem bömböltetheted a CD lejátszódat, mert a szomszédok úgyis bepanaszolnak a tulajnak. És.. hogy a kauciót visszakapd a végén, vigyázz mindenre, mint a saját tulajdonodra. Ha piszkos vagy és rendetlen, a tulaj kitesz, ha kell, akkor rokoni segítséggel. De a tisztaság szerintem alap!
További válaszok (8)
Ja, és azt is érdemes előre megbeszélni, milyen mértékben engedi a tulaj, hogy szögeket és csavarokat helyezz a falba. Ha hárklis erre, akkor kénytelen leszel ottléted alatt a holmijaidat kizárólag állópolcokon tárolni és a csupasz falakat bámulni.